A Föld órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely
megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a
környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az ezen a napon
történő akciók keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év
márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a
fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.Az
akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentése,
hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott
és voltaképpen fölösleges energiahasználat.
A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai
és tanárai már több éve aktívan bekapcsolódnak az akcióba és fogadalomtételbe.
Ennek keretében az idén március 16-tól 21-ig
állt nyitva A Föld órája
elnevezésű pályázat, melyre irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal
pályázhattak a diákok. A különböző technikákkal készült legsikeresebb munkákat
a tanulók iskolánk előcsarnokában állították ki. Március 23-tól ugyancsak pannókat helyeztek el az előcsarnokban,
melyekre a tanulók szerb nyelven és magyar nyelven is felírhatták véleményüket
az energiatakarékosságról. Március utolsó szombatján a tanulók 20 órakor
gyülekeztek az iskola előtt, majd az ügyeletes tanárokkal a Szabadság térre
vonultak, ahol 20:30 perckor (sajnos a közvilágítás lekapcsolása nélkül)
megkezdődött a hagyományos gyertyagyújtás. A gyertyákat a diákok szimbolikusan
60+ alakban rakták ki. Ezt követően felolvasták üzenetüket a világnak. A
szenttamásiaknak és a világnak küldött üzenetet az iskola felsős tanulóiból
összeállítot tánccsoport koreográfiája követte, amelyet az akció hivatalos
dalára, a Bastille-Pompeii című zeneszámra táncoltak.
A barátságtalan, hideg és szeles idő ellenére is a téren
mintegy 150 diák, szülő és nézőközönség támogatta a megmozdulást, amelyet Vörös
Adrianna biológia szakos tanárnő mellett Kovács Blanka, Gluvákov Lenke, Ružica
Mijić, Svetlana Pajič Jojkić, Matarugin Elvira, Lela Simanić, Drobnyik Aranka,
Tanasijin Tamara és Jenei Arnold tanárok és tanítók szerveztek.